"Remember"

Hali!:)) Köszi,hogy rá kattintottál a blogomra^^ Ez lesz az első fejezet ebben a blogban, ha tetszett itt a másik blogom: http://aszokeherceg.blogspot.hu/  Nem szeretném tovább húzni az időt, csak jó olvasást szeretnék kívánni :)) Ha tetszett a rész írj egy komit:)) Köszönöm :)) Puszi: Merci xoxo

1.Fejezet

Nem tudom mennyi lehetett pontosan az idő mikor kinyitottam álmos szemem.Az első gondolatom ez volt:

-Ó basszameg...mit csináltam?-A fejem zakatolt,mozdulni sem tudtam.Kicsit mikor jobban körülnéztem,a helységben egy srácot láttam aludni egy széken. Fogalmam sem volt ki ő, és még mindig nem volt világos hol vagyok.Megpróbáltam felülni de, nagy meglepetésemre egy lélegeztetőgépre kötöttek. Akkor esett le,hogy ez egy kórház. Az addig oké,hogy kórház de mi a szart keresek én egy kórházban?Zavaros volt az egész...Vissza huppantam az ágyra, és ismét csak az unalmas fehér plafont bámulhattam. A székfelöl mozgolódást hallottam. Gyorsan behunytam szemem,hogy ne lássa felébredtem.Fölémhajolt,és egy kis puszit nyomott a homlokomra. 

-Bárcsak felébrednél.-Ezt suttogta nekem, de gőzöm sem volt róla, hogy mit keresek itt. Mikor az illetőt hallottam kimenni az ajtón gyorsan felültem,és próbáltam leszedni magamról azt a sok szart de a hülye fejemmel nem gondoltam arra, hogy a lélegeztető bepittyog mihejs leveszik rólam. Rögtön jöttek a nővérek és a főorvos én meg csak ülök az ágyon a madzagokkal a kezemben.

-Hanna!!!-ölelt meg szorosan egy erős férfi kéz.
-Engedj már el !-Fakadtam ki és ellöktem magamtól.-Ki vagy te ?-A barna hajú srác értetlenül fürkészte a tekintetem,miközben az ápolónők vizsgálgattak.
-Doktor úr mi baja van?
-Sajnos Hanna beütötte a fejét mikor a baleset volt, és így egy kisebb emlékezet kiesést szenvedett minek következtében elfelejtette, hogy te ki vagy. Nem tudom mikre emlékezhet, és mikre nem de jó lenne ha minél hamarabb visszanyerné az emlékezetét. Ma még maradnia kell a kórházban, de holnap haza engedjük ha minden jól megy.
-Köszönöm.Segítene neki ha látná a testvérét vagy valamelyik ismerősét ?
-Minden bizonnyal Mr. Hood holnap hozza el a testvérét, és hátha minden beugrik neki.-Az orvos és az ápolónők elhagyták a helységet és csak én meg a csávó maradtunk.A csöndet én törtem meg.
-Szóval...Mi a neved?-Nem mertem a szemébe nézni.Ujjaimmal a takarót birizgáltam és vártam mit felel a kérdésemre.
-Akkor kezdjünk mindent előről.-Vágott felém egy mosolyt mire én is elmosolyodtam.-Szia a nevem Calum Hood én vagyok a bátyád egyik legjobb barátja.-Tisztán emlékszem arra,hogy van egy bátyám és Ashtonnak hívják,de a barátaira nem emlékszem. 

-Hogy kerültem ide ?-Néztem körbe a szobán.

-A szülinapod volt. Minden rendben ment addig amíg egy elmebeteg belénk nem jött a kocsijával.Mi pár töréssel megúsztuk a srácokkal, de te súlyosan megsérültél és kómába estél 3 hónapra. Azt hittük sosem kellsz fel ,és az orvosok is kételkedtek a felépülésedben.-Ezek az információk szinte villámcsapásként értek.Az életem egy része kiesett a fejemből? Nem hittem el főleg, hogy nem szokásom felejteni. Megcsörrent Cal telefonja.Az ajtó mögül nem sok mindent értettem abból amit beszél. Azt a tíz percet magányosan töltöttem. Nagyjából csak az ablakon bámultam ki felhúzott lábakkal. Gyönyörű volt az idő semmi kedvem sem volt egy koszos kórteremben ücsörögni.Gondolataimból Cal hangja zökkentett ki.

-Egy óra és a srácok itt lesznek Ashtonnal.-Srácok? Nagyszerű. Csak bólintottam egyet ès próbáltam gondolkodni,hogy kik lehetnek a "srácok". Síri csend volt.A takarómat rendezgettem ,és próbáltam előkotorni a ruháimat.Lassacskán elkészültem majd visszaültem az ágyra.Tízperc sem telt el mikor nyitódott az ajtó, és 3 fiú tért vissza Calummel.A bátyám a nyakamba borult,és hosszú percekig öleltük egymást.Tudtam,hogy aggódott miattam.
-Hanna!-Ölelt meg egy kerekszemű, kékes hajú fiú.-Annyira aggódtunk érted.-Az mind rendben van,hogy aggódtak de KI A FRANC Ő?!
-Öhm...Én is örülök.-Nézett rám értetlenül és meglepetten.
-Hé Hanna ... én vagyok...Mike...Nem emlékszel rám?-Mikor ezt kimondta Cal egy grimasszal jelezte,hogy mondani szeretne valamit.
-Na igen srácok.Erről akartam beszélni veletek.Hanna totál elfelejtette, hogy kik vagyunk egy valakit nem felejtett el az pedig Ash na meg a családja. Az orvos szerint rendbe hozható de az kell,hogy saját magától emlékezzen vissza a dolgokra és ne erőltesse meg az agyát.-Magyarázta barátainak a sötét hajú fiú.A sarokból kíváncsian nézett rám egy kék szempár. Szinte a lelkemig hatoltak szemei. Lassan közelebb jött, de szemeit végig az én arcomon pihentette.
-Hanna ő Luke Hemmings.-A név tulajdonosa nem szólt semmit csak mosolygott amit én viszonoztam egy kedves "Sziát" köszöntem. Luke...valami rémlett vele kapcsolatban de nem tudtam pontosan mi.Hasonlított valakire.A srácok hosszasan meséltek nekem mindenféléről. Annak a negyede ha megmaradt bennem.Nem tűntek zűrös pasiknak Ash barátai söt kifejezetten tetszett a stílusuk sokat nevettek, baromkodtak és volt mikor nekem is nevetésre állt a szám. A szőke visszafogott volt míg a többiek emellett igazi tökfejek. Nem is értettem,hogy tudtam őket elfelejteni.Lassacskán meguntak engem és itt hagytak egy kis időre. Ezalatt a pár perc alatt próbáltam a telefonom előkeresni és a neten megnézni a szőkét.Keresgélésem sikeresnek bizonyult.A szőke énekes és gitáros de nem csak ő hanem Mike és Cal is. Ash pedig dobol ez még mindig nem lepett meg.Hatalmas sikerük volt ahogy láttam és volt több mint 2.000.000 rajongójuk. Találtam egy érdekes cikket aminek az alcíme ez volt:
"A 5 SECONDS OF SUMMER SÚLYOS BALESETET SZENVEDETT HANNA IRWINNEL!"
Gyorsan végigfutottam a cikket de itt ugyan azok voltak leírva mint amit a srácok elmondtak.
-Indulhatunk?-Rontott be az ajtón Ash.
-Hová?-Néztem rá hisz csak holnap mehetek haza.
-Haza. Az orvos hamarabb kiengedett úgyhogy indulás hercegnő a hintó előállt.-Utálom mikor hercegnőnek hív.Gyorsan összepakoltunk, lebaktattunk a lépcsőn és az autóhoz siettünk. Kinn vagy 100 őrült lány várt minket akik csak egy képet vagy egy autógrammot szerettek volna de mi meg sem álltunk csak mentünk az autóhoz.Arcunkat sálakkal,szemüvegekkel takartuk. Megkönyebbülten ültünk be a járműbe. Mindaddig nyugodt voltam amíg villanás szerűen emlékezni kezdtem.