8.rész "Calum Hood...született 1996.Január.25.Sydney.Az a kis barna hajú fiú aki tele volt kedvességgel és szeretettel...aki minden nap virágokat hozott nekem a kertből és akitől az első csókomat kaptam talán megváltozott."Minden...minden egyes emlék ami megjelent a fejemben hozzá vezet.A tetoválás és az ,hogy valaki megakart ölni.Minden a helyén volt kivéve egy apró pici dolgot.MIÉRT?...Miért akart velem végezni?Volt pár tippem mint például az,hogy megettem az utolsó szelet rántott húst.Rá kell jönnöm mi lehet az.
-Bízom benned.-Szorította meg erősen a kezem.-Most lemegyek megnézem mi van Ashal.
-Menj csak.-Kisebb mosoly suhant át az arcomon.Beszélnem kell Lukeal.Talán ő tud segíteni.Az idő csak telt és én egyre több mindenre voltam kiváncsi.Kitakaróztam és erőt vettem magamon,hogy beszéljek Hemmoval.Síri csend volt a házban csupán csak egy szomorú zongora szólót hallottam.Ki lehetett volna mint Luke?...Csendes lassú léptekkel haladtam a szobája felé.Az ajtó tárva nyitva volt.Nem haboztam elindultam felé.Mintha hurrikán söpört volna végig a szobán.Az ajtó tárva nyitva a függönyöket cibálta a sápadt nyári szél.Nagyon szomorú volt Luke és látszólag nem is vett észre mindaddig amíg le nem ültem mellé.Egy pillanatra abbahagyta a zongorázást és sóhajtott egyet.Szelíden nyomkodtam a billentyűket tőle távol ülve majd ő is becsatlakozott.Végül együtt játszottunk egy szomorú szerelmes dallamot.A szívem egy pillanatra elfelejtett mindent és mindenkit.A zongora elhallgatott...félve tekintettem a mellettem ülő fiúra aki rám pillantott most sápadt arcával.Nem tudom mi történt..egy pillanat volt az egész.Magához húzott és úgy csókolt meg mint még soha.Keze hátamat simogatták éreztem minden szívdobbanását.Hatalmas kezei egyszer csak megemeltek és elvitt az ágyáig.Nagyot koppant az ajtó.Megijedtem.
-....Szeretlek....-nem kellett a válaszra sokat várnom.
-Én is téged Hanna...-így ért véget a legszebb délutánom vele.Fáradtan döltünk ki az ágyon.Izmos karja átölelt engem.Fejem a mellkasán pihent és szép lassan elaludtam.Nem tudom mennyi lehetett az idő mikor felkeltem.Luke nem volt mellettem de azt tudtam,hogy már vár rám.Felültem mosolyogva de ő ott volt az ágyam előtt és engem nézett.
-Te vagy az.Te voltál és te is leszel.Nem érdekel,hogy Cal barátnője vagy vagy voltál.Az enyém vagy.-szememből kiszabadult pár kósza könnycsepp.-Itt az idő,hogy elmond mit szeretnél.-Szemeit néztem és erőt vettem magamon, hogy elmondjam mindenkinek.Felöltöztem és Hemmóval kéz a kézben sétáltunk le a lépcsőn.Mike,Ash és Cal lenn beszélgettek vagyis inkább szórakoztak a tejszínhabbal.
-Mike hagyd abba!!-Nevetett Ash hangosan akit tejszínhab borított tetőtől talpig.Mosolyra áll a szám és arra gondoltam mennyire kedvelem őket.
-Calum...Beszélnünk kell.-szóltam halkan.Ő csak rám nézett és jött felém.Kimentünk a teraszra.Hideg szellő fújt és én nem bírtam megállni,hogy ne köhögjek.
-Minden oké.Vagyis nem minden...el kell mondanom valamit.Tudok arról,hogy a te barátnőd vagyok vagyis inkább voltam de ez nem lényeg.Kérlek érts meg.Nem tudom kivagy.Elfelejtettelek és ...én már nem tudlak szeretni.-szomorúnak tűnt de a szemében a bosszúvágy csillogott.
-Én ..... megértem.Sajnálom.-Ártatlannak tűnt de tudtam nincs vele minden rendben.Idegesen ment be az ajtón és utána jöttem én.Luke rám pillantott és kérdően nézett rám.Nem mondtam semmit csak bólintottam és egy halovány mosolyt erőltettem magamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése